A meddő nők közel fele endometriózisban szenved

A meddő nők közel fele endometriózisban szenved

Az endometriózis a fogamzóképes korú nők betegsége, amelynek kialakulásában kulcsszerepet játszanak a méhnyálkahártya sejtjei, amelyek nem a méhben, hanem valahol máshol, a méh üregén kívül jelennek meg. Ezek egyrészt gyulladást, másfelől letapadásokat, összenövéseket idézhetnek elő, és amennyiben a petevezeték is érintett, meddőség is kialakulhat. Csaknem minden második meddő nőt endometriózissal kezelnek – mondta Dr. Bokor Attila hozzátéve, hogy összességében 180-200 ezer nő lehet érintett Magyarországon.

Én pont tíz éve foglalkozom minden nap endometriózissal, és amikor elkezdtünk erről írni, akkor 5-10 százalékos előfordulási gyakoriságról beszéltünk, ma 10-15 százalékról. Olyannyira nem volt benne a köztudatban a kórkép, hogy az orvosok nagyon gyakran összekeverték a tünetegyüttest a vakbélgyulladással illetve a gyulladásos bélbetegségekkel. Annak, hogy ma már jóval több szó esik az endometriózisról két oka van, egyfelől tájékozottabbak a témában a nőgyógyászok, ami egyértelműen összefügg azzal, hogy szélesebb körben elérhető az egyetlen pontos diagnosztikai módszer, a hastükrözés, másfelől ténylegesen emelkedett az érintett nők száma.”

Alapvetően a harmincas évek elején jellemző a diagnózis, de egyre gyakrabban érkeznek hozzánk tinédzserkorú lányok tipikus tünetekkel. Az orvostudomány számára utóbbi korosztály jelenti a legnagyobb kihívást. Világos, hogy nem lehet minden fájdalmas menzesztől szenvedő fiatal lányt a műtőbe tolni, de ahhoz sem lehet asszisztálni, hogy tíz év múlva a betegség súlyosbodása miatt vastagbél-endometriózisuk legyen. Esetükben kombinált fogamzásgátlóval csökkentjük a panaszokat, és kis szerencsével lassítható vagy megállítható az állapot romlása. Azoknál, akik a közeljövőben szülni szeretnének, a műtétet javasoljuk. Fontos azonban tudni, hogy krónikus betegségről van szó, és 5 éves távlatban 50 százalékos a kiújulás esélye, így a rendszeres kontroll elengedhetetlen.

Dr. Bokor Attila

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A fájdalmas menstruáció a betegség vezető tünete, de nem az egyetlen: „Léteznek atipikus tünetek, például a deréktáji fájdalom, amit okozhat akár az ülőmunka is, nagyon gyakori a krónikus fáradtság, aminek szintén számtalan más eredője lehet, kezdve a krónikus vashiánytól az alul működő pajzsmirigyen át sok minden. Vannak azonban olyan tünetek, amik nagyon jellemzőek: például, ha fájdalmas a vizeletürítés a menstruáció alatt, akkor nem vesekőre, ha pedig ugyanebben az időszakban véres a széklet, akkor nem vastagbélrákra, hanem endometriózisa kell gyanakodni. Figyelmeztető erejű a fájdalmas szexuális együttlét, mivel korai stádiumban jelezheti a súlyos, mélyen infiltráló endometriózist. Az elváltozás gyakori megjelenési formája, hogy a hüvely és a méh közötti kötőszövet ösvényben kialakul egy kis csomó, ami fájdalmat okoz közösülés közben. Ha valaki ilyesmit érez, mindenképpen forduljon szakemberhez, mert a következő stádium a vastagbél-endometriózis lehet, aminek a megszüntetése nehéz és komplex műtéttel jár.

A vastagbél-endometriózisnál nem csupán arról van szó, hogy kivágják az érintett bélszakaszt, majd összevarrják. Olyan műtétet kell végezni, hogy a kismedence beidegződése megmaradjon, különben egész életen át tartó egészségkárosodás jöhet létre. Megeshet, hogy egy húszéves nő az operációt követően nem lesz képes a vizeletürítésre, és egész életére önkatéterezővé válik. A speciális műtétek speciális szakértelmet és speciális műszerezettséget kívánnak, hosszú ideig tartanak, és nagyon kockázatosak.

Dr. Bokor Attila

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A terméketlenség nincs arányban az elváltozás súlyosságával. Egy egészen enyhe hashártya-endometriózis is okoz meddőséget, csak egyelőre nem tudjuk, milyen módon. Azok az esetek teljesen egyértelműek, amikor mindkét oldali petevezetéket elzárja az endometriózis, de minden más esetben csak közvetett bizonyítékaink vannak. Például, amikor valakinek nagyméretű endometriózis cisztája van a petefészkében, akkor azt gondoljuk, hogy azon az oldalon nincsen peteérése, de ha mégis, akkor rossz minőségű petesejt keletkezik, amiből nem lesz jó embrió. Vizsgálatok alapján azt feltételezzük egyébként, hogy ezek az elváltozások egy csomó olyan gyulladásos fehérjét termelnek, amik magas koncentrációban megjelennek a hashártyafolyadékban, és rontják mind a petesejtminőséget, mind a beágyazódás lehetőségét.

Ám az érintett nők számára nem a lombik az egyetlen megoldás: „Kollégáimmal elkezdtük használni az Amerikában, Kaliforniában kifejlesztett Endometriózis Fertilitási Indexet (EFI), amivel remekül meg lehet becsülni, hogy milyen módon eshet teherbe a betegünk a műtétet követően. Megnézzük, hogy hány éves, milyen régóta próbálkozik a teherbe eséssel, milyen kiterjedésű a betegség, átjárhatóak-e a petevezetékek és így tovább. Ezek alapján végzünk egy kockázatbecslést, és meg tudjuk mondani, hogy mi a választandó út: lehet-e próbálkozni a spontán teherbe eséssel, vagy csak a lombik jöhet szóba.

Dr. Bokor Attila

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Évekig dolgoztam együtt egy belga orvoscsoporttal, ahol kitaláltunk egy módszert: a méhnyálkahártyából sejteket távolítottunk el, és megvizsgáltuk a különböző érző idegrostok koncentrációját, ha ez magas volt, akkor egyértelműen endometriózis állt a háttérben. Sajnos a klinikai gyakorlatban ez a módszer még nem terjedt el, ezért a közeljövőben arra érdemes fókuszálni, hogy megfelelő időben laparoszkópiát végezzünk a betegeken.

Forrás:
24.hu
semmelweis.hu

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom