Akár már műtét közben is elkészülhet a szövettan

Akár már műtét közben is elkészülhet a szövettan

Áttörést jelenthet a rákdiagnosztikában az MTA kutatói által fejlesztett diagnosztikai rendszer - írja a hvg.hu.


Az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának az a célkitűzése, hogy olyan diagnosztikai rendszert fejlesszenek ki, ami azonnali szövettani eredményeket nyújt, ezzel segítve már műtét közben is az orvos további döntéseit.

Jelenleg a daganatokat eltávolító műtét és a szövettani eredmény elkészülése között napok, sőt hetek is eltelhetnek. Ehhez képest hatalmas ugrást jelentene egy olyan diagnosztikai eljárás, amivel a részletes szövettani vizsgálat már a műtét közben elvégezhető. 

A Magyar tudományo Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói és innovációs partnereik most egy olyan diagnosztikai rendszer kifejlesztésére nyertek el több mint 1,2 milliárd forintot, ami a legfrissebb kutatási eredményeket egyesíti. Szerepet kap benne a kvantummechanika eredményeire épülő nemlineáris lézerpásztázó mikroszkópia, egy új antitestjelöléses eljárás, valamint a mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozás és döntéstámogatás.


Csúcstechnológia a műtőasztal mellett

A rendszer első tagja egy lézerpásztázó mikroszkóp (hisztoszkóp), amelynek segítségével már a műtőben vizsgálhatók és elemezhetők lesznek a daganatos szövetek. A nemlineáris lézerfizika gyors fejlődésének köszönhetően sejtszintű felbontásban megjeleníthetővé válnak a jelöletlen (natív) szövetek, ami lehetőséget teremt az egészséges és a tumoros sejtek azonnali, akár műtét közbeni megkülönböztetésére.

A rendszer második eleme egy új eljárás, mely lehetővé teszi a daganat típusának (akár genotípusának) optikai azonosítását. A módszer alapja egy speciális „koktél”, mely kétfotonos mikroszkópiában alkalmazott fluoreszcens festékkel megcímkézett specifikus antitestekből áll. Ezzel a „koktéllal” festik meg a szöveteket, melyek mikroszkópos képe így felfedi a különféle daganatos sejttípusokat.

A mikroszkópiás adatok és képi információk többlépcsős és azonnali feldolgozását egy több mint 10 év fejlesztésére épített, mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segíti.

A projektben a sejtszintű sebészetet elősegítő eszközöket is fejlesztenek, amikkel a daganatos szövet detektálható és helyben meg is semmisíthető.


További részletek elérhetők az Akadémia honlapján.


Forrás: hvg.hu; mta.hu

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom