Az esetek többségében felesleges a gyermekkori mandulaműtét

Az esetek többségében felesleges a gyermekkori mandulaműtét

A mandulák immunrendszerünk fontos részei, melyek az első védelmi vonalat képezik a kórokozók leküzdésében, ezért nem is szabad komoly indok nélkül megválni tőlük. Ennek ellentmondó tendenciát mutat a Birminghami Egyetem kutatóinak tanulmánya - írja az Origo.

A tudósok több mint 1,6 millió gyerek adatait elemezték a brit elektronikus orvosi adatbázisból, információik a 2005 és 2016 közötti időszakból, több mint 700 háziorvosi praxisból származtak. Megállapították, hogy a 18 271 gyerek közül, akinek ebben az időszakban kivették a manduláját, csak 2144-nek (11,7%) volt elég súlyos és gyakori torokgyulladása ahhoz, hogy indokolja az operációt.

A kutatás azt is megállapította, hogy sok gyereknek javára válna a mandulaműtét, mégsem operálják meg őket: 15 764-nek volt elég sok és elég súlyos torokgyulladása ahhoz, hogy kivegyék a manduláját, de csak 2144-nek (13,6%) távolították el.

A tudományos tényeken alapuló brit egészségügyi irányelvek szerint ahhoz, hogy egy gyerek számára előnyös legyen a műtét, egy év alatt hétnél több, vagy két egymást követő évben évente öt, vagy három egymást követő évben évente három dokumentált, kivizsgált torokgyulladáson kell átesnie.

        Forrás: PIXABAY

Hároméves kor után rendszerint a következő esetekben javasolt a mandulaműtét elvégzése:

  • Tüszős mandulagyulladás: A klasszikus tüszős mandulagyulladás a várandósság időszakából, magzati korból származó anyai védettség miatt 3 éves kor alatt gyakorlatilag nem fordul elő. Ezt a jól körülhatárolt kórképet egy Streptococcus törzsbéli baktérium okozza, és megfelelő antibiotikumra jól gyógyul.
  • Tályog: Tüszős mandulagyulladás szövődményeként a mandula körül tályog alakulhat ki. A duzzanat oly mértékű lehet, hogy a beteg képtelen nyelni, szájzár alakul ki és heves, féloldali, fülbe sugárzó fájdalom jelentkezik. A rendkívül veszélyes kórkép mindenképpen kórházi kezelést igényel. A műtét elvégzésére a tályog lezajlása után van lehetőség.
  • Veszélyes szövődmények: A műtét különösen indokolt lehet, ha a gyulladások következtében másodlagos betegségek lépnek fel. Ezek kialakulhatnak a bőr, az ízületek, a vese és a szív területén is. Ilyen esetekben, ha a mandula gócként szerepel, eltávolítása megszünteti a szövődményes panaszokat is.
  • Orrmandula nagyobbodás: Kisgyermekkorban a szűk felső légutak átmérőjét már az orrmandula enyhe fokú megnagyobbodása is jelentősen csökkentheti. A gyerekeknél ilyen esetekben akadályozottá válik az orrlégzés és a fül dobüregének szellőzése, melynek következtében krónikus fülgyulladás is kialakulhat.

Ezzel szemben az elemzésből az derült ki, hogy a megműtött gyerekek 12,4 százalékának volt évente 5-6 torokgyulladása, 44,7 százalékának évente 2-4, 9,9 százalékának évente csak egy. 

"Azoknak a gyerekeknek, akiknek az irányelvekben előírtnál kevesebb torokgyulladása van évente, nem jelent előnyt a mandulaműtét, mivel a torokgyulladások maguktól is ritkábbá válnak a későbbi években"

- mondta Tom Marshall a Birminghami Egyetem professzora.

Másfelől azoknak a gyerekeknek a többségét, akik elég sokszor szenvednek súlyos torokgyulladástól, nem operálják meg, hogy kivegyék a manduláját. A vizsgált 12 év alatt az arányok nem sokat változtak.

"A gyerekeknek talán többet árt, mint használ a mandula kivétele. Azt találtuk, hogy még a súlyos torokgyulladásoktól gyakran szenvedő gyerekeknek is csak töredéke esik át mandulaműtéten, kétséges tehát, hogy az operáció valóban használt-e valaha a gyerekeknek"

- magyarázta Tom Marshall.



Forrás: origo.hu; medicalxpress.com; webbeteg.hu

Narancslével a demencia ellen

Egy kis pohár narancslé napi fogyasztása már jelentősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát

Semmelweis Kft. a 17. FINA Világbajnokságon – videók

A 17. FINA Világbajnokság orvosi biztosítását a Semmelweis Egészségügyi Kft. látta el. Tekintse meg az interjúkat az orvosi ellátást biztosító szakemberekkel!

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom