Narancslével a demencia ellen

Narancslével a demencia ellen

Egy kis pohár narancslé napi fogyasztása már jelentősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát - írja a hvg.hu.


A Neurology folyóiratban megjelent tanulmány szerzői 1986 és 2002 között kísérték figyelemmel csaknem 28 ezer amerikai férfi gyümölcs- és zöldségfogyasztását és kognitív funkcióit. A résztvevők a kutatás kezdetekor átlagosan 51 évesek voltak. Az étkezési szokásaikat kérdőívvel mérték fel, melyet négyévente töltettek ki a résztvevőkkel.

A kutatás eredményei szerint a napi egy kis pohár narancslét elfogyasztó férfiaknál 47 százalékkal csökkent a demencia kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik kevesebb mint egy pohár narancslét ittak havonta. Egy másik fontos megállapítása a kutatásnak, hogy a legtöbb zöldséget fogyasztó férfiaknál 34 százalékkal kisebb esélye volt az emlékezet hanyatlásának. 

"A tanulmány legfontosabb faktora, hogy több mint húsz éven át tudtunk követni egy nagy létszámú csoportot, és nagyon beszédes eredményeket kaptunk"

 - hangsúlyozta a Harvard Egyetem T. H. Chan Közegészségügyi Intézetének kutatója, Changzheng Yuan, a tanulmány vezető szerzője. Yuan ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a gyümölcslé rendszerint sok kalóriát, nagy mennyiségű gyümölcscukrot tartalmaz, nem tanácsos napi 1,2-1,7 deciliternél többet inni belőle.

"A gyümölcsök és zöldségek tele vannak vitaminokkal és tápanyagokkal, köztük antioxidánsokkal, amelyek segítik az agyműködést"

- mondta el Hannah Gardener, a Miami Egyetem kutatója, aki nem vett részt a kutatásban.

Az idős korban kialakuló demencia a kognitív képességek és az emlékezet hanyatlásával jár, és egy idő után a mindennapi teendők elvégzésében is akadályozza a pácienst. A becslések szerint 2015-ben világszerte 46,8 millióan éltek demenciával, de a londoni központú Nemzetközi Alzheimer-betegség Kutató nonprofit szervezet 2050-re 131,5 millió beteget vetít előre.

Ám nem a narancslé az egyetlen ital, ami elősegíti a demencia elleni védekezést. A British Medical Journal korábbi tanulmányában azt írta, azoknak, akik egyáltalán nem isznak alkoholt, 50 százalékkal nagyobb esélyük van a demenciára, mint azoknak, akik mértékkel ugyan, de rendszeresen isznak.


Forrás: hvg.hu; n.neurology.org

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom