Rohamosan nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma

Rohamosan nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma

A fiatal felnőttek körében gyorsabb ütemben nő az elhízással összefüggő daganatos betegségek száma az idősebb korosztályhoz képest - írja az Origo az Amerikai Ráktársaság átfogó tanulmánya alapján.

Az Egyesült Államok lakosságának kétharmadát felölelő tanulmány készítői megállapították, hogy 1995 és 2015 között a nők és az 50 év alatti férfiak körében jóval gyakoribbá váltak azok a rákbetegségek, amelyeknek egyik ismert kockázati tényezője az elhízás. Minél fiatalabb korosztályt vizsgáltak, annál nagyobb arányú növekedést mértek ezen betegségek esetében - írták a kutatók a The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A vizsgált időszakban például a hasnyálmirigyrák előfordulása évente egy százalékkal nőtt a 45 és 49 évesek között, és ennél több mint kétszeresével a 30-34 éves korosztály körében. A 25-29 évesek esetében a növekedés évi 4,4 százalék volt. Az utóbbi korosztály esetében a 80 évesekhez képest nagyjából hasonló éves növekedési mértéket mutattak ki négy másik elhízással összefüggő daganatos betegségnél: az epehólyagráknál évi 3,71, a méhráknál 3,5, a veseráknál 6,23, a bélráknál 2,41 százalékos növekedést.

Az elhízás komoly kockázati tényező a rákbetegségek esetében - Fotó: medicalxpress.com

"Kimutatásunk feltárja a közelmúltbeli változásokat, amelyek figyelmeztető jelként szolgálhatnak az elhízással kapcsolatban álló rákbetegségek növekvő terhét illetően"

- mondta Ahmedin Jemal, a tanulmány társszerzője.

Az elmúlt négy évtizedben az elhízottak aránya több mint kétszeresére nőtt az Egyesült Államokban, és ez a tendencia figyelhető meg más fejlett és fejlődő országokban.

A világon ma mintegy kétmilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, bár a fiatal felnőtteknél a legnagyobb arányú a növekedés, az új rákbetegségek száma jóval magasabb az idősebb nemzedékeknél, miközben összességében csökkent a rákbetegek száma az Egyesült Államokban.

1980 és 2014 között - amikor rákbetegségben mintegy 20 millióan haltak meg - 20 százalékkal csökkent a daganatos betegségek okozta elhalálozás részben a dohányzásról való leszokás miatt. A jövőben azonban az elhízás miatt ez a folyamat megfordulhat - figyelmeztetett Ahmedin Jemal, aki hozzátette: "Az elhízás a rákbetegségek egyik leginkább megelőzhető kockázati tényezője."


Forrás: origo.hu; medicalxpress.com
Borítókép: medicalxpress.com

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom