Új helyszínen a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete

Új helyszínen a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete

Az ambuláns betegellátás zavartalanságának biztosítása mellett befejeződött a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete szakrendelésének új helyszínre költözése. Az intézet március 11-e óta a Semmelweis Egyetem Üllői út 78. szám alatt található Központi Betegellátó Épületében várja a járóbetegeket. Az intézethez tartozó fekvőbetegellátás is új, modernebb helyre költözik, amelynek kialakítása alatt a fekvőbetegeket a Neurológiai Klinikával mátrix rendszerben látják el - írja a semmelweis.hu.

A Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete járóbetegrendelése március 11-e óta a Semmelweis Egyetem új Központi Betegellátó Épületében (KBE), az Üllői út 78. szám alatt található meg, a B épület 4. emeletén, míg az EMG/ENG vizsgálatok az A épület 4. emeletén. Mint azt Dr. Molnár Mária Judit intézetigazgató elmondta, a KBE-n belül irányítótáblákat helyeztek el, hogy segítsék a betegek tájékozódását. A visszajelzések és az eddigi tapasztalatok alapján a betegek gond nélkül megtalálják a rendelést az új helyszínen.

Az intézethez tartozó 15 ágyas fekvőbetegosztály is új helyszínen, a Balassa utcai Neurológiai Klinika épületén belül kapott helyet. Jelenleg folyik ennek a területnek a felújítása, amelynek eredményeként a mostaninál modernebb körülmények között, változatlan ágyszámon, saját fürdőszobás szobákban gyógyulhatnak a fekvőbetegellátásra szoruló ritka betegek. A felújítás befejezéséig a Neurológiai Klinikával mátrix rendszerben, vagyis ennek a klinikának az osztályain látjuk el a fekvőbetegellátást igénylő betegeinket – mondta Dr. Molnár Mária Judit.

Nyilakkal jelölve az intézet egységeinek új helyszínei (Forrás: semmelweis.hu/genomikai-medicina)

A szintén az intézethez tartozó Genetikai és Szövettani Diagnosztikai Laboratórium műszerparkjának új helyszínen, szintén a KBE 4. emeletén való elhelyezése (kicsomagolása) még folyamatban van. Ez idő alatt a sürgős vizsgálatok (pl. prenatális diagnosztika) kooperációban, más egyetemi intézetek műszerkapacitásait használva valósulnak meg – tájékoztatott Dr. Molnár Mária Judit. Mint elmondta, a többi, nem sürgős laborvizsgálat esetében jelenleg korlátozott kapacitással működnek, de ez nem változtat az eddig szokásos leletfordulási időn.

A korábban a Tömő utcában működő intézet azért folytathatja új helyszínen a munkát, mert az épületbe egy korábbi, 2018. december 13-i kormányhatározatnak megfelelően beköltözik az egyetem Pulmonológiai Klinikája, amely jelenleg a Szent János kórház területén működik.


Szerző: Dobozi Pálma - Semmelweis Egyetem

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom