Orvosaink

Dr. Doros Attila

Dr. Doros Attila

Bemutatkozás

Dr. Doros Attila radiológus, klinikai főorvos.

A Semmelweis Egyetem sikeres elvégzése (1991) óta foglalkozom radiológiával.

Elsősorban a hasi kórképek diagnosztizálásában szereztem tapasztalatokat, emellett az érrendszer komplex vizsgálata, és a mellkasi diagnosztika, nyaki és egyéb lágyrészek vizsgálata említendő meg.

Fő aktivitásom az úgynevezett intervenciós radiológia, különböző erek és vezetékek katéteres tágítása, daganatroncsoló kezelések végzése, illetve a szervátültetéssel kapcsolatos diagnosztikus tevékenységek.

Hagyományos röntgen diagnosztikával 1991 óta, ultrahangvizsgálatokkal 1992 óta, CT (computeres tomográfia) végzésével és értékelésével 1994 óta, angiográfiával és katéteres terápiával pedig 1998 óta foglalkozom.

Kapcsolódó szolgáltatások

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom