Orvosaink

Prof. Dr. Holló Péter

Prof. Dr. Holló Péter

Bemutatkozás

1993-ban végzett a Semmelweis Egyetem általános orvosi karán. Ezt követően az egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján kezdett dolgozni, ahol jelenleg egyetemi docensként a klinika Immunológiai Fekvőbeteg osztályát vezeti.

Pályaválasztása legfőbb oka, hogy olyan szakmát szeretett volna gyakorolni, ahol szintetizálni kell számos más szakmából szerzett ismeretet.

Nem véletlenül szokta mondani: ez a szakma a bőrgyógyászattal bővített belgyógyászat, ahol az immunológiától a nőgyógyászatig minden területre rálátás szükséges, és mely az elmúlt két évtizedben robbanásszerű fejlődésével hatalmas kihívást jelent a benne dolgozóknak.

Ugyanakkor a bőrsebészeti műtétek, a kozmetológia révén a manualitás is része mindennapi tevékenységének.

Azt vallja: a szakma minden zugának alapos ismerete révén lehet csak megfelelő áttekintéssel és felelősséggel művelni azt.

Ismeretei még szerteágazóbbá tétele céljából klinikai onkológiából is szakképesítést szerzett, tudományos doktori fokozatának témája pedig a bőr immunológiája volt.

Rendszeres előadója itthoni és külföldi tudományos konferenciáknak, számos tudományos publikációja jelent meg.

Több tudományos társaság tagjaként, a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagjaként a tudományos közéletben is tevékenyen részt vesz.

Mindennapos munkájának jelentős részét teszi ki a szakorvos jelöltek mellett az egyetemi hallgatók oktatása, ahol magyar mellett angolul és németül tart előadásokat.

Egyik legfontosabb feladatának tekinti a szaktudás átadása mellett a szakmai tisztelet és hozzáállás tanítását.

Betegeinek kezelése során fő szempontnak a hatásos terápia kiválasztása mellett az életminőség javítását tartja.

Kapcsolódó szolgáltatások

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom