Ortopédia

Ortopédia

Hosszan tartó fájdalom és a mozgáskorlátozottság hátterében leggyakrabban a csont- és izomrendszer betegségei állnak. Noha e szervrendszer alkotórészeit a mozgás erősíti, gyakorta érik sérülések, illetve károsítja gyulladás vagy kopás. A csontok, izmok és ízületek sérülései rendkívül gyakoriak, súlyosságuk az enyhe izomhúzódásoktól az ízületi szalaghúzódásokon, ízületi ficamokon át egészen a csonttörésekig terjed.

Ortopédia

Mind az aktív (izom), mind a passzív mozgásszerveknek (ízület, csontrendszer) számos veleszületett és szerzett megbetegedése fordul elő. Az ortopédia a tartó- és mozgató szervrendszer veleszületett és szerzett elváltozásaival foglalkozik. A végtagok csontjainak és ízületeinek betegségei, az izombetegségek egy része, valamint a gerinc csigolyáinak és a környező lágyrészeknek az elváltozásai tartoznak e szakterülethez.

Az erős mechanikai hatásra (például baleset) bekövetkezett sérülés, törés, rándulás, ficam, szakadás stb. helyreállítása az ortopédia traumatológiai ágának feladata. Részben konzervatív kezeléssel, részben műtéti eljárásokkal igyekszik a normális mozgásfunkciókat, illetve az alaki viszonyokat a csontok, izmok, inak, ízületek, ínhüvelyek és a többi kiegészítő mozgásszerv területén helyreállítani. A mozgásszervi betegségek egy másik része belgyógyászati eredetű és a reumatológia körébe tartozik.

A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájával együttműködve az alábbi műtéti eljárásokat végezzük:

  • Csípőízületi cementes protézis
  • Csípőízületi cement nélküli protézis
  • Térdízület duocondylaris protézis
  • Térdízület unicondylaris protézis
  • Septicus protézis eltávolítás
  • Asepticus lazulásnál protézis csere
  • Kézműtét
  • Váll arthroscopia
  • Váll nyitott műtét
  • Arthoscopia
  • Előlábműtét
  • Kalapácsujj műtét
  • Felső végtag
  • Lágyrészműtét
  • Fémeltávolítás (csípő)
  • Fémeltávolítás (egyéb)
  • Csonttumor eltávolítás

Az itt fel nem sorol műtéti beavatkozásokkal kapcsolatban kérje tájékoztatásunkat. A műtéti beavatkozások térítési díjai a megelőző szakorvosi vizsgálat alapján egyénre szabott programnak megfelelően alakulnak, de néhány beavatkozás díja az árlistánkban megtalálható.

Mozgásszervi UH diagnosztika

A csont-ízületi megbetegedések diagnosztikája a hagyományos röntgen diagnosztikán alapszik. Ennek megfelelően végezzük a klinikán fekvő és ambulanter jelentkező betegek vizsgálatát, valamint ízületi ultrahang vizsgálatokat.

A csont-ízületi betegeknél a csontszerkezetre, más esetekben a csontok-ízületek állására, mozgására irányuló különleges felvételeket készítünk. A korszerű digitális géppark megkönnyíti a betegek vizsgálatát, csökkenti a sugárterhelést, javítja a képminőséget.

Sok éves tapasztalattal végzünk csecsemőknél csípő és ízületekre-lágyrészekre irányuló UH vizsgálatot csípőficam, dysplasia megelőzésére és kezelésére. Ezáltal az u.n. "csípőficam" már 4-6 hetes korban megelőzhető vagy kezelhető.

Ízületek-lágyrészek UH diagnosztikája széles skálán mozog: ízületi gyulladások, lágyrész sérülések, jó és rosszindulatú tumorok , kiújulások meghatározása, izom-szalagrendszeri elváltozások, folyadék-gyülemek, stb. vizsgálatát radiológus szakorvos végezi.

Mozgásszervi csúcsdiagnosztika 3T MR vizsgálattal

Az ízületek vizsgálatára számos képalkotó eljárás alkalmazható, melyek közül kiemelendő a mágneses rezonancia (MR) képalkotás. Ennek oka, hogy ez a vizsgáló eljárás nyújtja a legjobb lágyrész kontrasztot, ami azt jelenti, hogy az ízületeket felépítő szövetek jellegzetes megjelenéssel ábrázolódnak ill. minden egyes szövet elkülöníthető az MR felvételeken. Így a porc, a szalagok, az ízületi folyadék, a csont és csontvelő, izmok, inak és egyéb lágyrészek. Az MR képalkotás az ízületek diagnosztikájában világszerte széles körben elterjedt, sőt vannak erre specializált MR készülékek is.

Az utóbbi években jelentős fejlesztések történtek az MR képalkotás ill. az MR készülékek területén, melynek eredményeként megjelentek az ún. nagy térerejű (3 Tesla) mágnessel üzemelő MR berendezések. A nagy mágneses térerő elsősorban az MR képek térbeli felbontását javította és ezáltal eddig nem ábrázolt finom részletek is láthatóvá váltak, mellyel a diagnózisok is pontosabbá váltak. Egyben vizsgálatok mérési ideje is lecsökkent, ezért a betegeknek kevesebbet kell az MR készülékben feküdniük.

Kapcsolódó orvosok

Dr. Perlaky Tamás

BemutatkozásDr. Perlaki Tamás ortopédszakorvos 1977-ben született, orvosi diplomáját a Semmelweis... Részletek

Dr. Holnapy Gergely

BemutatkozásDr. Holnapy Gergely ortopéd szakorvos. 1973-ban született Budapesten, orvosi diplomáját... Részletek

Dr. Skaliczki Gábor

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Dr. Bucsi László

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Prof. Dr. Szendrői Miklós

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Dr. Bondár Attila

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Dr. Domos Gyula

Bemutatkozás... Részletek

Dr. Kiss Sándor

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Dr. Rodler Endre

Bemutatkozás... Részletek

Dr. Szabó Nóra

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem... Részletek

Dr. Bartha Lajos

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Dr. Terebessy Tamás

Diploma megszerzésének helye, ideje: Részletek

Prof. Dr. Szőke György

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Dr. Moghaddam Amin Maysam

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest... Részletek

Dr. Kocsis György

Diploma megszerzésének helye, ideje:     Debreceni Orvostudományi Egyetem, 2000 Szakvizsgák... Részletek

Cím és térkép

Cím

Ortopédiai Klinika
1083 Budapest Korányi Sándor utca 2. (Megközelíthetőség: Üllőí út 78/a-ból.)

Díjak

Ambuláns vizsgálatok

  • Professzori vizsgálat
    40.000 Ft
  • Professzori kontrollvizsgálat
    30.000 Ft
  • Szakorvosi vizsgálat
    28.000 Ft
  • Szakorvosi kontrollvizsgálat
    22.000 Ft
  • Másodlagos szakorvosi vélemény
    50.000 Ft
  • UH vizsgálat (csipőficam, gyermek)
    20.000 Ft
  • Végtaghosszabbítás havi kontroll
    60.000 Ft
  • Mozgásszervi onkológiai vizsgálat
    40.000 Ft

Felső végtagi műtétek a beavatkozások ára nem tartalmazza esetlegesen az implantátumok, egyszer használatos műtéti eszközök, valamint a szükséges szövettani vizsgálatok árát.

  • Váll arthroscopia I. (pl. Váll artroszkópos decompressio)
    680.000 Ft
  • Váll arthroscopia II. (pl. Váll artroszkópos rotátorköpeny varrat, Bankart műtét)
    1.100.000 Ft
  • Váll nyitott műtét (pl. Latarjet műtét)
    1.010.000 Ft
  • Kulcscsontficam utáni rekonstrukció
    970.000 Ft
  • Distalis biceps refixáció
    740.000 Ft

Kézműtétek ( A beavatkozások ára nem tartalmazza a szükséges implantátumok, egyszer használatos műtéti eszközök, valamint a szükséges szövettani vizsgálatok árát. A műtét alapfeltételének számító előzetes aneszteziológusi konzultáció díjára külön ajánlatot küldünk.)

  • Kis kézsebészeti műtétek helyi érzéstelenítésben
    330.000 Ft
  • Kis kézsebészeti műtétek altatásban
    450.000 Ft
  • Közepes kézsebészeti műtétek altatásban
    540.000 Ft
  • Nagy kézsebészeti műtétek altatásban
    650.000 Ft
  • Speciális kézsebészeti műtétek altatásban
    710.000 Ft

Alsó végtagi műtétek

Előláb (Árainkról, kérjük, érdeklődjön Call Centerünknél)

  • Előláb kisműtét
    480.000 Ft

Lábtő (Árainkról, kérjük, érdeklődjön Call Centerünknél)

Achilles (Árainkról, kérjük, érdeklődjön Call Centerünknél)

Bokaizület (Árainkról, kérjük, érdeklődjön Call Centerünknél)

Láb (Árainkról, kérjük, érdeklődjön Call Centerünknél)

Térd

  • Térd arthroscopia
    590.000 Ft
  • Térd nagy műtét (keresztszalag pótlás, mozaik plasztika, stb.) *
    1.180.000 Ft
  • Bursectomia regionális érzéstelenítésben/narkózisban
    445.000 Ft
  • Synovectomia
    1.440.000 Ft
  • Achillesíninveteralt ruptura rekonstrukció
    980.000 Ft

Csípőtájéki műtétek (a *-gal jelölt beavatkozások ára nem tartalmazza a szükséges implantátumok, egyszer használatos műtéti eszközök, valamint a szükséges szövettani vizsgálatok árát. A műtét alapfeltételének számító előzetes aneszteziológusi konzultáció díjára külön ajánlatot küldünk.)

  • Fascia bemetszés csípőizület tájék
    545.000 Ft

Protézis műtétek (a *-gal jelölt beavatkozások ára nem tartalmazza a szükséges implantátumok, egyszer használatos műtéti eszközök, valamint a szükséges szövettani vizsgálatok árát. A műtét alapfeltételének számító előzetes aneszteziológusi konzultáció díjára külön ajánlatot küldünk.)

  • Csípőprotézis (cementes) *
    2.140.000 Ft
  • Csípőprotézis (cementes) - Elülső feltárással *
    2.140.000 Ft
  • Csípőprotézis (cement nélküli) *
    2.140.000 Ft
  • Csípőprotézis (cement nélküli) - Elülső feltárással *
    2.140.000 Ft
  • Bokaprotézis *
    1.930.000 Ft
  • Térdizületi protézis totál (cementes) *
    2.140.000 Ft
  • Protézis szervizműtét (protézis egyes részeinek cseréje)
    1.400.000 Ft
  • Térdízületi protézis (szánkó) *
    2.140.000 Ft
  • Vállprotézis *
    2.140.000 Ft
  • Latissimus dorsi transfer *
    1.760.000 Ft
  • Könyökprotézis*
    2.140.000 Ft
  • Asepticus lazulásnál protéziscsere, komplikált beültetés: csípő *
    2.690.000 Ft
  • Asepticus lazulásnál protéziscsere, komplikált beültetés: térd *
    2.690.000 Ft
  • Lágyrész kimetszés helyi érzéstelenítésben
    330.000 Ft
  • Septicus protézis eltávolítás: csípő *
    2.670.000 Ft
  • Térdprotézis szervizműtét *
    690.000 Ft
  • Septicus protézis eltávolítás: térd *
    2.670.000 Ft
  • Revíziós csípőprotézis-műtét *
    2.690.000 Ft
  • Revíziós vállprotézis-műtét *
    2.690.000 Ft

Tumor műtétek (A műtétek ára tájékoztató jellegű, egyedi ajánlat kerül minden alkalommal kiadásra, melynek minimum ára látható a listában)

  • Csonttumor benignus I. (pl. kisméretű exostosis, csontcysta, felületes osteoid osteoma, thermocoagulatios fej)*
    615.000 Ft
  • Csonttumor vastag tűs, feltárásos szövettan
    530.000 Ft
  • Csonttumor benignus I. (pl. kisméretű exostosis, csontcysta, felületes osteoid osteoma, thermocoagulatios fej)* csontkitöltéssel
    770.000 Ft
  • Szövettani mintavétel
    370.000 Ft
  • Csonttumor benignus II. (pl. mélyenfekvő benignus csonttumor kikaparással, csontforgáccsal történő kitöltéssel)
    1.460.000 Ft
  • Csonttumor malignus I. (vagy agresszív benignus, ami a hosszú csöves csontok rezekcióját igényli csont, vagy protézispótlással (implantátum ára nélkül)).
    2.980.000 Ft
  • Csonttumor malignus I. - komplikált (vagy agresszív benignus, ami a hosszú csöves csontok rezekcióját igényli csont, vagy protézispótlással (implantátum ára nélkül))
    3.220.000 Ft
  • Csonttumor malignus II. (medence-, és lapocka táji tumorok + implantátum*)
    4.910.000 Ft
  • Lágyrész tumorkimetszés
    490.000 Ft
  • Lágyrész tumor benignus I. (bonyolultabb lipoma, fibroma,..)
    770.000 Ft
  • Tumor protézis revisio *
    2.900.000 Ft
  • Tumor protézis septicus revisio - protézis eltávolítás
    2.980.000 Ft
  • Tumorágykimetszés
    770.000 Ft
  • Lágyrész tumor benignus II. (mélyenfekvő , nagyméretű lipoma, fibroma)
    1.550.000 Ft
  • Hemipelvectomia resutura
    2.040.000 Ft
  • Felső, vagy alsó végtag exarticulatio
    3.050.000 Ft
  • Lágyrész tumor malignus I. (felületes kisméretű)
    1.650.000 Ft
  • Növekedési protézis nyújtása
    740.000 Ft
  • Lágyrész tumor malignus II. (mélyenfekvő, kisméretű tumor)
    2.520.000 Ft
  • Csonttumor malignus II. (medence-, és lapocka táji tumorok + implantátum)*
    4.910.000 Ft
  • Lágyrész tumor malignus III. (speciális technikát igénylő műtét, érpótlás, csontpótlás, csonttal, vagy protézissel, izomrekonstrukció, plasztikai sebészi részvétellel), implantátum nélkül.
    3.720.000 Ft
  • Felső vagy alsó végtagi komplett amputáció (kivéve kézen és lábon végzett kisebb, részleges amputációkat)
    2.100.000 Ft
  • Lágyrész tumor malignus I. (felületes kisméretű) + félvastag bőrplasztika
    2.050.000 Ft
  • Félvastag bőrplasztika
    600.000 Ft

Gyermekortopédia (a *-gal jelölt beavatkozások ára nem tartalmazza a szükséges implantátumok, egyszer használatos műtéti eszközök, valamint a szükséges szövettani vizsgálatok árát. A műtét alapfeltételének számító előzetes aneszteziológusi konzultáció díjára külön ajánlatot küldünk.)

  • Pemberton műtét (medence osteotomia)*
    1.840.000 Ft
  • Csípő műtéti repositio + femur osteotomia*
    1.840.000 Ft
  • Femur osteotomia*
    1.280.000 Ft
  • Csípő osteotomia speciális implantátummal*
    1.280.000 Ft
  • Distalis femur/tibia osteotomia *
    1.560.000 Ft
  • Hátsó-medialis felszabadítás
    1.380.000 Ft
  • Tibialis anterior transpositio + achillotomia
    950.000 Ft
  • Achillotomia / Vulpius műtét 1x
    715.000 Ft
  • Achillotomia / Vulpius műtét 2x
    855.000 Ft
  • Adductor tenotomia 1x
    755.000 Ft
  • Adductor tenotomia 2x
    915.000 Ft
  • Térdflexor tenotomia / reccessio 1x
    730.000 Ft
  • Térdflexor tenotomia / reccessio 2x
    950.000 Ft
  • Komplex spasticus csípő rekonstrukció*
    1.670.000 Ft
  • 8-as lemez 1x
    595.000 Ft
  • Minden további 8-as lemez
    210.000 Ft
  • Subtalaris és Chopart arthrodesis
    1.380.000 Ft
  • Végtaghosszabbítás műtét
    1.820.000 Ft
  • Fémkivétel
    640.000 Ft
  • Percutan Achilles tenotomia 1x
    395.000 Ft
  • Percutan Achilles tenotomia 2x
    540.000 Ft
  • Botox kezelés (1 oldali)*
    360.000 Ft
  • Calcanus stop műtét (lúdtalp műtéti ellátása)
    540.000 Ft
  • Redresios gipsz kezelés 1o.
    12.000 Ft
  • Juvenilis csontciszta intracisztikus punkció (Depo Medrolos feltöltés)
    280.000 Ft
  • Redresios gipsz kezelés 2o.
    20.000 Ft

Fémeltávolítás

  • Fémanyag eltávolítás – csípő
    645.000 Ft
  • Fémanyag eltávolítás – egyéb
    595.000 Ft
  • Csavareltávolítás
    490.000 Ft

Konzervatív kezelések

  • Konzervatív kezelés – 3 nap
    265.000 Ft
  • Konzervatív kezelés – 5 nap
    350.000 Ft
  • Konzervatív kezelés – 7 nap
    440.000 Ft
  • Infúziós kezelés – 5 nap
    110.000 Ft

Extra szolgáltatások

Letölthető dokumentumok

Finanszírozási beleegyező nyilatkozat Letöltés »

Online előjegyzés - online fizetés Online fizetési opciók

Kérjük válasszon az alábbi szolgáltatások közül, majd töltse ki a személyes adatokat. A rendelés leadását követően felvesszük Önnel telefonon a kapcsolatot az előjegyzés pontosítása érdekében.

Felhívjuk figyelmét, hogy a csillaggal jelölt (*) mezők kitöltése kötelező!

A kosár üres.
A kosár tartalma:
Összesen: 0 Ft

A Semmelweis Egészségügyi Kft. Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzatát megismertem, és azt elfogadom.

Első hazai bariátriai kongresszus

Az első hazai, bariátriai rendezvénnyel a szervezők egy olyan folyamatot kívánnak elindítani, mely a bariátriai sebészet bemutatkozásától a nemzeti protokollok megfogalmazásáig átívelően segíti ennek a külön szakterületnek a szélesebb elfogadtatását.

A bariátriai ellátás lehetőségei a Több mint TestŐr című műsorban

Tekintse meg az ügyvezetőnkkel készült riportot a TV2 Több mint TestŐr című műsorában, ahol a bariátriai műtéti eljárásokról, és a kórházi tartózkodásról beszél a Semmelweis klinikán.

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom