Ezek állhatnak a vashiány hátterében

Ezek állhatnak a vashiány hátterében

A vashiányos vérszegénység az egyik leggyakoribb betegség a világon. A növekedéssel járó magasabb vasszükséglet miatt sokszor alakul ki gyermekeknél, a felnőttek között pedig a menstruáló vagy szülő nők között fordul elő gyakran - írta meg a semmelweis.hu

Dr. Várkonyi Judit, a Semmelweis Egyetem III. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi docense elmondta, hogy a menopausában került nőknél és férfiaknál minden életkorban a vashiány gyomor- bélvérzésre hívhatja fel a figyelmet, mely kórkép a vegetáriánusok között is általánosnak számít, mivel a legtöbb vasat a húsokból nyeri a szervezet. Felszívódási zavar is állhat a háttérben, amely lisztérzékenységből vagy helicobacter baktérium okozta gyulladásból is fakadhat. A kezelés is attól függően változik, mi áll a kórkép mögött.

A szédüléssel, fáradékonysággal, sápadtsággal, a terhelhetőség és a koncentráció csökkenésével, a haj vagy a köröm töredezésével járó kórképnek életkori és életmódbeli sajátosságai is vannak. Dr. Várkonyi Judit elmondta, a növekedés, a szervezet fejlődése fokozott vasigénnyel jár, csakúgy, mint a menzesz vagy a szülés, emiatt a vashiány gyakran fordul elő gyermekeknél és fiatal nőknél. Menopausába került nőknél és férfiaknál minden életkorban arra is gondolni kell, hogy nem áll-e gyomor- bélvérzés a háttérben. A krónikus, lappangó vérzés gyakran csak a széklet és a vizelet vizsgálata során derül ki. A vegetáriánus életmód hatására is kiürülhetnek a vasraktárak, a legtöbb vas ugyanis a májban, illetve a vörös húsokban van, ezek ráadásul jobban is hasznosulnak, mint a növényekkel bevitt vas.

Vérteszt

Amennyiben indokolt, szájon át szedhető vaskészítményt adnak a páciensnek. Ezeket az optimális hasznosulás miatt két naponta, a vasraktár feltöltéséig (akár fél év is lehet) kell szedni a felszívódás elősegítése miatt C-vitaminnal együtt. 

Folytatása: http://semmelweis.hu/hirek/2018/01/24/liszterzekenyseg-gyulladas-vagy-akar-daganat-is-allhat-a-vashiany-hattereben/


Szerző: Kele Tímea - Semmelweis Egyetem



Az esetek többségében megelőzhető a fogvesztés

A fog- és ínybetegségek kialakulása megelőzhető, rendszeres, félévenkénti fogászati kontrollal és a helyes fogmosási technika elsajátításával

Semmelweis Kft. a 17. FINA Világbajnokságon – videók

A 17. FINA Világbajnokság orvosi biztosítását a Semmelweis Egészségügyi Kft. látta el. Tekintse meg az interjúkat az orvosi ellátást biztosító szakemberekkel!

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom