Hírek

Híreink, akcióink

Tünetmentessé tehető a cukorbetegség

A súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy 90%-ánál elérték a betegség tünetmentességét 10-15 kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással.

A várandósság fokozza az asztmás tüneteket

Az asztmában szenvedő nők mintegy harmadának romlik az állapota a várandósság idején, gyakran fulladás, nehézlégzés, asztmás roham is jelentkezik náluk - mondja Dr. Tamási Lilla.

Hideg időben gyakoribb a szívinfarktus, ezekre a jelekre figyeljen

Az alacsony hőmérséklet a szívproblémákkal küzdő páciensek számára különösen veszélyes, ugyanis a beteg szív számára a hideghez való alkalmazkodás nagyfokú megterhelést jelent.

5 jel, ami immunhiányra utal

Kizárólag a gyakori betegeskedés alapján ugyan nem lehet erre következtetni, ám ha más tünetek is jelentkeznek, az akár immunhiányos állapotot is jelezhet.

Ez a 6 tényező növeli az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát

Az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt. A kór kialakulásának kockázatát növelő faktorok nem mindegyike kontrollálható, de így is akadnak olyanok, amiken javítani lehet.

Súlyos betegséget jelezhet a vér koffeintartalma

A Parkinson-kór diagnosztizálásában segíthet a vérben lévő koffein koncentrációjának mérése.

Erős mellkasi fájdalom nélkül is van infarktus

Sokszor nem tipikusak az infarktus tünetei az idősebbeknél és a nőknél, épp ezért nem is gyanakodnak infarktusra. Mivel nem jelentkezik erős mellkasi fájdalom, későn is kerülnek kórházba - figyelmeztet Dr. Merkely Béla.

Gyors és biztonságos műtéti eljárás a főütőér-tágulatban szenvedőkek

A főütőér-tágulat elsősorban az idősebb férfiakat érintő betegség, a 60 év felettiek körében mintegy 5 százalékos az előfordulása – mondta Dr. Szeberin Zoltán.

Egyre több csonttumoros végtagot lehet ma már megmenteni

Az ortopédiai műtétek csaknem tíz százalékánál ma már csonttranszplantációt alkalmaznak. Ez éves szinten több száz ilyen típusú beavatkozást jelent.

Nem változik a határérték

Nem csökkentették Magyarországon a hipertónia határértékét, továbbra is 140/90 Hgmm feletti értéknél indul a magasvérnyomás-betegség.

Tünetmentessé tehető a cukorbetegség

A súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy 90%-ánál elérték a betegség tünetmentességét 10-15 kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással.

Semmelweis Kft. a 17. FINA Világbajnokságon – videók

A 17. FINA Világbajnokság orvosi biztosítását a Semmelweis Egészségügyi Kft. látta el. Tekintse meg az interjúkat az orvosi ellátást biztosító szakemberekkel!

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom