Vakságot okozhat a cukorbetegség szövődménye

Vakságot okozhat a cukorbetegség szövődménye

A cukorbetegség legsúlyosabb szövődményeként tartják számon a diabéteszes retinopátiát, mely hatására kóros elváltozások alakulnak ki a látóhártya kisereiben, ami látáskárosodást, hosszútávon pedig vakságot okoz - írja a semmelweis.hu.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Szemészeti Klinika igazgatója a látás hónapja kapcsán hívta fel a figyelmet a betegségre, mely leginkább a rosszul beállított vércukorszint következménye. A 30 és 65 éves kor között kialakuló vakság leggyakoribb oka a diabéteszes retinopátia, annak ellenére, hogy a kórkép a megfelelő táplálkozással, rendszeres vércukorméréssel, testmozgással és évenkénti szemfenékvizsgálattal megelőzhető lenne. A mintegy 800 ezer ismert hazai cukorbeteg közül több mint 32 ezer beteg vak vagy súlyosan látássérült, a számuk pedig folyamatosan nő, évente megközelítőleg további ezer ember veszíti el látását a diabétesz miatt - mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt. A Semmelweis Egyetem két évvel ezelőtti felmérése alapján a cukorbetegek majd egyharmada soha nem volt szemészeti szűrésen, pedig megfelelő prevencióval 95 százalékban megelőzhető lenne a látásromlás, vagy vakság.

A diabéteszes retinopátia súlyosan károsítja a kiserek és kapillárisok érfalait, emiatt elvékonyodnak, áteresztővé válnak vagy elzáródnak, valamint új erek keletkeznek, amelyek gátolják a retina működését. A szövődménybetegség alattomosan és folyamatosan rombolja a látást – hangsúlyozta a klinikaigazgató, leszögezve, hogy az érintetteknek eleinte semmilyen panaszuk nincs, többnyire csak akkor figyelnek fel a retinopátiára, mikor a betegség már előrehaladott állapotban van, és jelentkeznek a látászavarok. A tárgyakat gyakran csak homályosan látják, ha pedig a diabéteszes retinopátiában szenvedők szemének üvegtestjében bevérzések keletkeznek, a betegek hulló koromhoz hasonlító fekete pontokat vagy foltokat látnak. A kórkép általában azoknál jelentkezik, akiknél hosszú évek óta – legalább 5 éve – fennáll valamilyen fokú cukorbetegség, súlyossága pedig egyénenként eltérő lehet, a teljes látását a betegeknek csak egy kis százaléka veszíti el.

Fotó: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem

A kórkép a páciens cukorháztartásának rendben tartásával, a rendszeres vércukorméréssel, megfelelő táplálkozással – a sok szénhidrát, a túlzott gyümölcs és kenyér, valamint a nagy mennyiségű zsíros ételek kerülésével – és a rendszeres testmozgás beiktatásával megelőzhető. Mindemellett az egyik legfontosabb óvintézkedés az évenkénti szemfenékvizsgálat, rendszeres kontroll mellett ugyanis megelőzhető, hogy egy nagyobb vérzés vagy retinaleválás miatt hirtelen, akár egyik hétről a másikra látásvesztés történjen.

A retinopátia kezelésének alapvető és elsődleges eszköze a lézer. A kezelés során a retinára irányított lézersugarak elpusztítják az újonnan képződött ereket és elzárják a folyadékot áteresztő kóros kapillárisokat. Az időben elvégzett beavatkozás kivédheti a jelentős látásromlást.

A cikk folytatása elérhető: semmelweis.hu


Szerző: Haszon-Nagy Zsófia - Semmelweis Egyetem

Borítókép: Kovács Attila - Semmelweis Egyetem

Elhagyhatta a kórházat a Budapest Maratonon újraélesztett futó

Elhagyhatta a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáját az a 64 éves futó, aki október elején a Budapest Maraton versenyén kapott infarktust. Herendi Péter a maraton 11. kilométerénél, a pesti rakparton esett össze, keringése és légzése leállt.

Semmelweis Kft. a 17. FINA Világbajnokságon – videók

A 17. FINA Világbajnokság orvosi biztosítását a Semmelweis Egészségügyi Kft. látta el. Tekintse meg az interjúkat az orvosi ellátást biztosító szakemberekkel!

Top
Ez a weboldal sütiket használ.
Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait!
OKTovább olvasom